Már többször írtam én is a Maugli filmről, és mindenki ezerrel készült az idei októberi bemutatóra.
A dolgok viszont gyökeresen megváltoztak. A Netflix behúzta történetének eddigi legdrágább kész filmjét. Így tehát a világszintű terjesztés jogai a Warner Brostól a Netflixhez kerültek. A Netflix ilyen esetekben pedig nem mutatja be a filmet moziban.
És a helyzet az, hogy ez bizony jelen esetben is érinti a premiert. Mindenki gőzerővel készült az október 19-i premierrel, ez viszont elmarad, ugyanis a filmet a Netflixen mutatják majd be, és kicsit tovább kell majd várni rá, csak jövőre nézhetjük meg. Ennek ellenére itt-ott kivételesen várhatóak majd mozivetítések, de csak azért, hogy a 3D-re megálmodott filmet valóban meg tudják nézni az érdeklődők 3D-ben.
Andy Serkis a Deadline-nak azt nyilatkozta, örül a döntésnek és nagyon mai húzásnak tartja. Emellett elismeri, ez A dzsungel könyve feldolgozás sokkal sötétebb lett, mint az, amit nem is olyan régen láthattunk, így talán nem is baj, ha nem próbálják a mozikban gyerekfilmként értékesíteni.
Egyébként ezzel tényleg nagy filmet húzott be a Netflix, a főbb szerepekben Christian Bale, Cate Blanchett, Benedict Cumberbatch és Freida Pinto látható, vagyis az esetek többségében hallható.