Quantcast
Channel: Deszy könyvajánlója – Könyves blog
Viewing all 9152 articles
Browse latest View live

Új részlet a Pokoli szerkezetek folytatásából, a The Last Hoursből!

$
0
0
Cassandra Clare igazán rejtélyes részletet osztott meg a Chain of Goldból, a The Last Hours sorozat első részéből.



Ha esetleg valaki még lemaradt volna, a The Last Hours a negyedik Árnyvadász regénysorozat lesz, aminek a főszereplői a Pokoli szerkezetek főszereplők gyermekei lesznek.

Cassandra Clare most már jó ideje oszt meg itt-ott részleteket a könyvből és a könyvvel kapcsolatban, de nagyon ügyel rá, hogy azért összességében ne áruljon el túl sokat.

Épp ezért meglepetés az új részlet, ami egy olyan szálat vezet fel, amire nem is hiszem, hogy bárki számított. És nem is tudjuk, kik szerepelnek benne.

Mély levegőt vett és átkelt a pengékkel és csillagképekkel teli padlón a másik fiú oldalára. A lépcsősor kezdőpontjánál állt és lenézett.
- De ugyebár - kezdte lágyan - az érzelmeid viszonzásra leltek.
Fölé hajolt és felfelé billentette az állát. Az ajkaik találkoztak. A másik fiú halk nyögést hallatott, mintha épp most adta volna meg magát, és megtört volt a teste az övé alatt. Az egyik karját a nyaka köré fonta, és rálépett az első lépcsőfokra.

Előzetest kapott A ​boszorkányok elveszett könyve adaptációja!

$
0
0
Deborah Harkness is csatlakozik azokhoz a szerzőkhöz, akiknek a YA regénye adaptációt kap, ahogyan erről már korábban is írtam.

Most a jelenetfotók után kaptunk végre egy előzetest is!



A Mindenszentek trilógiából tévésorozat készül, a Bad Wolf and Sky Productions jóvoltából. Főszerepben Teresa Palmert láthatjuk majd, a rejtélyes vámpír Matthew-t pedig Matthew Goode alakítja majd.

Íme az előzetes:




A könyv magyar fülszövege:

Diana ​Bishop, az alkímia történetével foglalkozó fiatal történész – aki akarata ellenére lett boszorkány, és azért választotta a tudományos pályát, mert így kíván megszabadulni e terhes örökségtől – az oxfordi Bodley könyvtárban ráakad egy titokzatos, elveszettnek vélt könyvre, az Ashmole 782 névre hallgató kéziratra.
Rajta kívül azonban más túlvilági lények, démonok és vámpírok is ott nyüzsögnek a könyvtárban, és az ő érdeklődésüket is felkelti az eltűnt kötet, mert olyan titkokat sejtenek benne, amelyek meghatározóak lehetnek a teremtmények – azaz a nem-emberek – sorsára nézve. Azt is meg szeretnék tudni továbbá, hogy a boszorkány-történésznő miként bukkanhatott rá erre a kivételes ritkaságra.
A Diana körül gyülekező túlvilági teremtmények központi figurája egy ezerötszáz éves vámpír, Matthew Clairmont, aki mellesleg az oxfordi egyetem professzora és az Angol Tudományos Akadémia tagja. Ők ketten elhatározzák, hogy megfejtik az eltűnt kézirat titkát. Deborah Harkness regénye ennek az izgalmas vállalkozásnak és kettőjük kapcsolatának története.

Jus Accardo: Tremble ​– Remegés {Értékelés + Nyereményjáték}

$
0
0
Jus Accardo: Tremble ​– Remegés

A blogturnéról



Kapcsolódó bejegyzések:




Kiadó: Könyvmolyképző
Oldalszám: 352
Fordító: Dobó Zsuzsanna
ISBN: 9789634572480
Sorozat: Touch 3.
Kezelhető-e standalone-ként? Nem
Nézőpont: E/1
Függővég: nincs
Bechdel-teszt: átment
Moly link
Goodreads link (4,14)
Megrendelési link
Dez Crossnak megvannak a maga problémái.

Már majdnem tizennyolc éves és az elmeháborodás határán áll a Denazen részvénytársaság által használt drogtól, amivel a képességét igyekeztek fokozni. A hozzá közelálló emberek hátat fordítottak a földalatti mozgalomnak, és most a rossz oldalon harcolnak. És akkor még ott van Kale is… Ennél rosszabb már nem is lehetne a helyzet.

Már persze, amíg nem lesz mégis rosszabb. A Denazen egy új, Uralom elnevezésű kísérletet készül indítani, ami működik is. Ám ez azt jelenti, hogy ki a régivel és jöjjön az új. Kiadták a parancsot, hogy végezni kell a második kísérlet minden túlélőjével, köztük Dezzel is. A jó hír az, hogy az eredeti kísérletnek van egy túlélője. Egy nő, akinek a vérében talán megtalálható az ellenszer a Felsőbbrendűség csoportjába tartozók második generációjának hibáira. De nem csak az ellenálló Hatosok tudnak a nőről.

Dez apja képes lenne mindent megtenni, hogy megakadályozza a lányt az ellenszer megszerzésében – még azt az egyetlen dolgot is bevetné, amitől Dezben egészen biztosan egy világ omolna össze.

Az első mondat:


"Túl sok ember vett körül, és nem volt hova fussak."

Véleményem


Bevallom, félve álltam neki ennek a könyvnek, egy nagyon egyszerű okból: régen volt, hogy az előzményeket olvastam.

De szerencsére nem kellett csalódnom, olvásás közben szépen előjöttek az emlékeim az első két részből, és ugyanolyan lelkesedéssel vetettem bele magam a harmadik részbe, mint az első kettőbe. 

Érzésre egyébként kicsit ahhoz tudnám hasonlítani, amit a Luxen könyvek olvasása közben éreztem. Hasonlóak a kalandok, hasonlóan szurkolok a szereplőknek, igaz, azért ők stílusra mások, és a rabul ejtés-szabadulás tematika is megvan mindkettőnél. 

Akárhogy is, térjünk rá erre a részre, hiszen a harmadik kötetre a világot és a szereplőket már azért hellyel-közzel ismerjük!

Azért írom, hogy hellyel-közzel, mert itt azért változnak a dolgok. A legjelentősebb változást Kale jelentette. Tudjuk, hogyan ért véget az előző kötet, és azt hiszem, nem árulok el túl nagy spoilert azzal, hogy Kale visszatér ebben a kötetben. Viszont ez a Kale más. És azt kell mondanom, bármennyire szerettem is Kale-t korábban, ezt kifejezetten jó húzásnak érzem az írónőtől. Nem csak felkavarta kicsit az állóvizet, de azt is sikerült elérnie, hogy az egyébként végtelenül szimpatikus, nagyon hűséges, nagyon kedves, de legyünk őszinték, kissé naiv karakter ne váljon a végletekig unalmassá. És én ezt le merem írni: nagyon szerettem Kale-t, de a naivitás ilyen sok részen keresztül nem feltétlenül működik, főleg ha mellette egy olyan erős hősnő áll, mint amilyen Dez. Szerethetőek, persze - de azért hamarabb ellaposodik egy ilyen szereplő, mint egy amolyan tökös főhős.



A mostani váltással Jus Accardo elérte, hogy Kale megint izgalmas legyen, csak kicsit másként. Ráadásul kifejezetten izgalmas volt keresgélni a régi Kale-t és összepasszintani az újjal. Dez számára is, és olvasóként számomra is. 

Kale változásával pedig egy nagyon érdekes feszültséget is kaptunk, ez tette leginkább izgalmassá a regényt, hiába kaptunk mellette azért akciójeleneteket is jócskán. Az igazi izgalom számomra érzelmi szinten játszódott, a Kale-Dez vonalon.

Írtam, hogy Kale a legjelentősebb változás, de nem az egyetlen. Ahogy az várható, újabb titkokról is lehull a lepel, természetesen a Denazent illetően, de emellett Kale és Dez múltját illetően is. 

A mellékszereplők kapcsán bevallom, némi csalódást éreztem. Alex volt még talán, aki a legtöbbet szerepelt, ennek örültem is - és egyre jobban foglalkoztat, mi lesz vele. Kiernan karaktere szerintem elég unalmasra sikerült, azzal együtt is, hogy ebben a könyvben kicsit többet megtudunk róla, de számomra a hülye hiszti szintjét sajnos nem nagyon lépte túl - megdöbbentő, de Dez apjával értek egyet. Aztán vannak még visszatérő szereplőink és új karaktereink is, és többen még izgalmasak is - lehetnének. De igazán egyiknek sem jut nagy szerep.

Persze ezt olvasás közben nem éreztem rettenetesen problémásnak, Dez és Kale meg a kalandok sodorják magukkal az embert, de azért ezt is meg kell említeni.

Továbbá ha némi kritikát kellene megfogalmaznom, nem igazán értem, hogy lehetséges, hogy ennyi mindent bíznak Dezékre. Értem, hogy tökös csaj és tök menő képessége van, de egyre több minden szól ellene: egyrészt a tünetek, másrészt azt, hogy hihetetlenül forrófejű és a sikerességi rátája azért nem túl magas. Ebben a részben hülye döntéseket hülye döntésekre halmoz, és még ezután is kérdés nélkül megbíznak benne. Hát... nem feltétlenül értek egyet velük. És mondom mindezt úgy, hogy amúgy nem tartom rossz hősnőnek, és vannak is jó megmozdulása, a beszólásait meg egyszerűen imádom.

Összességében ezt a részt is nagyon szerettem, remélem, ezután is őrzi a színvonalat a széria és olyan boldogsan fogjuk lezárni, mint ahogyan kezdtük.

NAGYON AJÁNLOM


Olvass bele a képre kattintva!


https://konyvmolykepzo.hu/reszlet/7812_tremble-20180524_140742.pdf?ap_id=Deszy



Nyereményjáték


A mostani játékunkban a különleges képességekkel rendelkező tagokból álló csoportok kerülnek a középpontba. Minden állomáson találtok egy képet, és a ti feladatotok megmondani, hogy melyik csapatot is látjátok.  Ha velünk játszotok, megnyerhetitek a kiadó által felajánlott 3 nyereménypéldány egyikét!
(Figyelem! A megfejtéseket elküldés után nem áll módunkban javítani. A nyertesnek 72 órán belül válaszolnia kell a kiértesítő emailre, ellenkező esetben új nyertest sorsolunk. A kiadó csak magyarországi címre postáz.)



a Rafflecopter giveaway

A turné menetrendje


06.16 Függővég
06.18 Kelly & Lupi olvas
06.20 Sorok Között
06.22 CBooks
06.24 Deszy könyvajánlója

Mostantól Rowling is szavazhat, ki nyerjen Oscart - Új tagokkal bővült a lista!

$
0
0
Korábban egyszer írtam már róla, hogy az Akadémia bővítette azoknak a listáját, akik szavazhatnak az Oscar nyertesekre, és most a tavalyi után idén is több olyan tagot kértek fel, akik talán kicsit populárisabb irányt tudnak mutatni a díjátadónak. 




Idén rekordszámú, 928 taggal bővülhet az Akadémia tagok száma - bővülhet, mert ezek egyelőre meghívások.

Azért merek írni róla a könyves blogon, mert szerintem egyértelmű, hogy ez a könyvrajongók érdekeltsége is. Egyrészt azért, mert az új tagok között vannak olyanok bőven, akiket a könyvrajongók szerethetnek, másrészt mert a szavazók természetesen meghatározzák azt is, hogyan boldogulhatnak a jövőben a könyvadaptációk (is). 

Az egyik legnagyobb meglepetés számomra a listán J.K. Rowling, akit az írók hívtak meg, és szintén ebben a kategóriában meghívást kapott Stephen Chbosky, Az egy külön srác feljegyzései szerzője is. De meghívottak többek között Emilia Clarke, Lily Collins, Taron Egerton, Lily James, Daisy Ridley és Amandla Stenberg is, hogy csak néhány nevet említsek, akiket adaptációkból ismerhettek, és akiknek személy szerint nagyon örülök. 

Egyébként magyar meghívott is van: Tarr Béla.

A teljes lista:


Színészek
Hiam Abbass – “Blade Runner 2049,” “The Visitor”
Damián Alcázar – “The Chronicles of Narnia: Prince Caspian,” “El Crimen del Padre Amaro”
Naveen Andrews – “Mighty Joe Young,” “The English Patient”
Gemma Arterton – “Their Finest,” “Quantum of Solace”
Zawe Ashton – “Nocturnal Animals,” “Blitz”
Eileen Atkins – “Gosford Park,” “Cold Mountain”
Hank Azaria – “Anastasia,” “The Birdcage”
Doona Bae – “Cloud Atlas,” “The Host”
Christine Baranski – “Miss Sloane,” “Mamma Mia!”
Carlos Bardem – “Assassin’s Creed,” “Che”
Irene Bedard – “Smoke Signals,” “Pocahontas”
Bill Bellamy – “Any Given Sunday,” “love jones”
Haley Bennett – “Thank You for Your Service,” “The Girl on the Train”
Tammy Blanchard – “Into the Woods,” “Moneyball”
Sofia Boutella – “The Mummy,” “Atomic Blonde”
Diana Bracho – “A Ti Te Queria Encontrar,” “Y Tu Mamá También”
Alice Braga – “I Am Legend,” “City of God”
Andre Braugher – “Salt,” “Primal Fear”
Abigail Breslin – “August: Osage County,” “Little Miss Sunshine”
Alison Brie – “The Post,” “The Disaster Artist”
Joy Bryant – “Bobby,” “Get Rich or Die Tryin’”
Hannibal Buress – “Blockers,” “Spider-Man: Homecoming”
Vanessa Bell Calloway – “What’s Love Got to Do With It,” “Coming to America”
Javier Cámara – “Talk to Her,” “Sex and Lucia”
Jaime Camil – “Coco,” “Pulling Strings”
Tantoo Cardinal – “Wind River,” “Dances With Wolves”
Elpidia Carrillo – “Nine Lives,” “Predator”
Timothée Chalamet – “Call Me by Your Name,” “Lady Bird”
Sylvia Chang – “Love Education,” “20:30:40”
Dave Chappelle – “Chi-Raq,” “Robin Hood: Men in Tights”
Soumitra Chatterjee – “Bridge,” “Days and Nights in the Forest”
Hong Chau – “Downsizing,” “Inherent Vice”
Anna Chlumsky – “The End of the Tour,” “My Girl”
Emilia Clarke – “Solo: A Star Wars Story,” “Me before You”
Noel Clarke – “Brotherhood,” “Star Trek Into Darkness”
Aurore Clément – “A Bigger Splash,” “Paris, Texas”
Lily Collins – “Okja,” “Mirror Mirror”
Olivia Colman – “The Lobster,” “Tyrannosaur”
Ricardo Darín – “Wild Tales,” “The Secret in Their Eyes”
Elizabeth Debicki – “Guardians of the Galaxy Vol. 2,” “The Great Gatsby”
Natalia De Molina – “Kiki, Love to Love,” “Food and Shelter”
Rossy De Palma – “Broken Embraces,” “Women on the Verge of a Nervous Breakdown”
Eugenio Derbez – “Overboard,” “How to Be a Latin Lover”
Rosana DeSoto – “La Bamba,” “About Last Night…”
Zoey Deutch – “Before I Fall,” “Everybody Wants Some!!”
Melonie Diaz – “Fruitvale Station,” “Be Kind Rewind”
Kim Dickens – “Gone Girl,” “House of Sand and Fog”
Dale Dickey – “Hell or High Water,” “Winter’s Bone”
Taye Diggs – “Rent,” “Chicago”
Madhuri Dixit – “Bucket List,” “Devdas”
Ann Dowd – “Captain Fantastic,” “Compliance”
Verónica Echegui – “Let Yourself Go!,” “Katmandú, un Espejo en el Cielo”
Taron Egerton – “Eddie the Eagle,” “Kingsman: The Secret Service”
Aunjanue Ellis – “The Help,” “Ray”
Omar Epps – “Traffik,” “Love and Basketball”
Ato Essandoh – “Jason Bourne,” “Django Unchained”
Marta Etura – “The Impossible,” “Sleep Tight”
Ali Fazal – “Victoria & Abdul,” “Furious 7”
Isla Fisher – “Nocturnal Animals,” “Wedding Crashers”
Paulina García – “The Desert Bride,”Gloria”
Manuel Garcia-Rulfo – “Sicario: Day of the Soldado,” “Murder on the Orient Express”
Daniel Giménez Cacho – “Zama,” “Blancanieves”
Ernesto Gómez Cruz – “El Crimen del Padre Amaro,” “El Imperio de la Fortuna”
Eva Green – “Casino Royale,” “Kingdom of Heaven”
Jennifer Grey – “Dirty Dancing,” “Ferris Bueller’s Day Off”
Blanca Guerra – “Santa Sangre,” “El Imperio de la Fortuna”
Danai Gurira – “Black Panther,” “Mother of George”
Javier Gutiérrez – “Assassin’s Creed,” “Marshland”
Zaide Silvia Gutiérrez – “Bordertown,” “El Norte”
Ha Jung-woo – “The Handmaiden,” “The Yellow Sea”
Tiffany Haddish – “Girls Trip,” “Keanu”
Regina Hall – “Girls Trip,” “Scary Movie”
Chin Han – “Contagion,” “The Dark Knight”
Corey Hawkins – “BlacKkKlansman,” “Straight Outta Compton”
Lena Headey – “The Purge,” “300”
Shirley Henderson – “Meek’s Cutoff,” “Trainspotting”
André Holland – “Moonlight,” “Selma”
Celia Imrie – “The Best Exotic Marigold Hotel,” “Calendar Girls”
Omotola Jalade-Ekeinde – “Last Flight to Abuja,” “A Private Storm”
Lily James – “Darkest Hour,” “Cinderella”
Ken Jeong – “Crazy Rich Asians,” “The Hangover”
Jo Jin-woong – “The Handmaiden,” “Assassination”
Rashida Jones – “Celeste and Jesse Forever,” “The Social Network”
Toby Jones – “Tinker Tailor Soldier Spy,” “Infamous”
Mindy Kaling – “Ocean’s 8,” “A Wrinkle in Time”
Daniel Kaluuya – “Black Panther,” “Get Out”
Takeshi Kaneshiro – “Red Cliff,” “House of Flying Daggers”
Anil Kapoor – “Slumdog Millionaire,” “Taal”
Julie Kavner – “The Simpsons Movie,” “Hannah and Her Sisters”
Zoe Kazan – “The Big Sick,” “Ruby Sparks”
Shah Rukh Khan – “Chennai Express,” “Devdas”
Q’orianka Kilcher – “Hostiles,” “The New World”
Kim Min-hee – “On the Beach at Night Alone,” “The Handmaiden”
Diane Kruger – “In the Fade,” “Inglourious Basterds”
Andy Lau – “House of Flying Daggers,” “Infernal Affairs
George Lopez – “Rio,” “Real Women Have Curves”
Derek Luke – “Miracle at St. Anna,” “Antwone Fisher”
Melanie Lynskey – “The Informant!,” “Up in the Air”
Mía Maestro – “The Motorcycle Diaries,” “Frida”
Art Malik – “The Wolfman,” “True Lies”
Jena Malone – “The Hunger Games: Catching Fire,” “Into the Wild”
Sandy Martin – “Three Billboards outside Ebbing, Missouri,” “Napoleon Dynamite”
Carmen Maura – “Volver,” “Women on the Verge of a Nervous Breakdown”
Audra McDonald – “Beauty and the Beast,” “Ricki and the Flash”
Ángela Molina – “Broken Embraces,” “That Obscure Object of Desire”
Jordi Mollà – “The Man Who Killed Don Quixote,” “Blow”
Chloë Grace Moretz – “Hugo,” “Kick-Ass”
Wunmi Mosaku – “Fantastic Beasts and Where to Find Them,” “Batman v Superman: Dawn of Justice”
Madhabi Mukherjee – “The Big City,” “Charulata”
Olivia Munn – “X-Men: Apocalypse,” “Magic Mike”
Kumail Nanjiani* – “The Big Sick,” “Hello, My Name Is Doris”
Julianne Nicholson – “I, Tonya,” “August: Osage County”
Eduardo Noriega – “Vantage Point,” “Open Your Eyes”
Rubén Ochandiano – “Biutiful,” “Broken Embraces”
Issei Ogata – “Silence,” “Yi Yi”
John Ortiz – “Kong: Skull Island,” “Silver Linings Playbook”
Randall Park – “Ant-Man and the Wasp,” “Snatched”
Pedro Pascal – “Kingsman: The Golden Circle,” “The Adjustment Bureau”
Kal Penn – “The Namesake,” “Harold & Kumar Go to White Castle”
Mekhi Phifer – “8 Mile,” “Soul Food”
Wendell Pierce – “Selma,” “Horrible Bosses”
Alison Pill – “Midnight in Paris,” “Milk”
Bel Powley – “Mary Shelley,” “The Diary of a Teenage Girl”
Tahar Rahim – “The Past,” “A Prophet”
Tony Revolori – “Spider-Man: Homecoming,” “The Grand Budapest Hotel”
Trevante Rhodes – “12 Strong,” “Moonlight”
Joely Richardson – “Red Sparrow,” “The Girl with the Dragon Tattoo”
Daisy Ridley – “Murder on the Orient Express,” “Star Wars: The Force Awakens”
Gina Rodriguez – “Annihilation,” “Deepwater Horizon”
Alba Rohrwacher – “The Wonders,” “I Am Love”
María Rojo – “Under the Same Moon,” “Esmeralda Comes by Night”
Amy Schumer – “I Feel Pretty,” “Trainwreck”
Kyra Sedgwick – “The Edge of Seventeen,” “The Woodsman”
Emmanuelle Seigner – “Venus in Fur,” “The Diving Bell and the Butterfly”
Léa Seydoux – “Spectre,” “Blue Is the Warmest Color”
Naseeruddin Shah – “The League of Extraordinary Gentleman,” “Monsoon Wedding”
Harry Shearer – “A Mighty Wind,” “This Is Spinal Tap”
Sarah Silverman – “Battle of the Sexes,” “Wreck-It Ralph”
Jean Smart – “Garden State,” “Guinevere”
Jada Pinkett Smith – “Girls Trip,” “Set It Off”
Roger Guenveur Smith – “Dope,” “Do the Right Thing”
Yeardley Smith – “The Simpsons Movie,” “As Good as It Gets”
Amandla Stenberg – “Everything, Everything,” “The Hunger Games”
Mark Strong – “The Imitation Game,” “Zero Dark Thirty”
Emma Suárez – “Julieta,” “The Mosquito Net”
Tika Sumpter – “Southside with You,” “Get On Up”
Tabu – “Life of Pi,” “The Namesake”
Cary-Hiroyuki Tagawa – “Kubo and the Two Strings,” “The Last Emperor”
Saïd Taghmaoui – “Wonder Woman,” “Three Kings”
Amber Tamblyn – “127 Hours,” “The Sisterhood of the Traveling Pants”
Larenz Tate – “Crash,” “Why Do Fools Fall in Love”
Miles Teller – “Thank You for Your Service,” “Whiplash”
Juno Temple – “Wonder Wheel,” “Atonement”
Liv Tyler – “The Incredible Hulk,” “The Lord of the Rings: The Return of the King”
Blair Underwood – “Something New,” “Rules of Engagement”
Daniela Vega – “A Fantastic Woman,” “The Guest”
Quvenzhané Wallis – “Annie,” “Beasts of the Southern Wild”
Damon Wayans – “Bamboozled,” “Major Payne”
Ben Whishaw – “Bright Star,” “I’m Not There”
Michael K. Williams – “Inherent Vice,” “12 Years a Slave”
Penelope Wilton – “The Best Exotic Marigold Hotel,” “Match Point”
Benedict Wong – “Doctor Strange,” “The Martian”
Evan Rachel Wood – “The Wrestler,” “Thirteen”

Casting Directors
Tiffany Little Canfield – “Hotel Artemis,” “The Greatest Showman”
Kristy Carlson – “Wonder Woman,” “Happy Feet”
Kathleen Chopin – “Mamma Mia! Here We Go Again,” “Florence Foster Jenkins”
Sheila Jaffe – “Ted,” “The Fighter”
Terri Taylor – “Get Out,” “Whiplash”

Cinematographers
Thimios Bakatakis – “The Killing of a Sacred Deer,” “The Lobster”
Christophe Beaucarne – “Django,” “Mr. Nobody”
Giora Bejach – “Foxtrot,” “Lebanon”
Céline Bozon – “Félicité,” “Black Heaven”
Bobby Bukowski – “The Dinner,” “The Messenger”
Benjamín Echazarretta – “A Fantastic Woman,” “Gloria”
Bonnie Elliott – “Spear,” “Teenage Kicks”
Tommaso Fiorilli – “The Insult,” “Go Home”
Peter Flinckenberg – “Woodshock,” “Every Other Couple”
David Gallego – “Siete Cabezas (The Sacrifice),” “Embrace of the Serpent”
Dana Gonzales – “Shot Caller,” “Incarnate”
Máté Herbai – “On Body and Soul,” “Well”
Paula Huidobro – “Oh Lucy!,” “Permanent”
Hossein Jafarian – “Sara and Ayda,” “The Salesman”
Matthew Jensen – “Wonder Woman,” “Fantastic Four”
Rainer Klausmann – “In the Fade,” “Diana”
Mikhail Krichman – “Loveless,” “Leviathan”
Irina Lubtchansky – “Ismael’s Ghosts,” “My Golden Days”
Pedro Luque – “Desiree (Dermaphoria),” “Don’t Breathe”
Mihai Mălaimare – “November Criminals,” “A Walk among the Tombstones”
Claire Mathon – “A Violent Life,” “Staying Vertical”
Michael McDonough – “Leave No Trace,” “Winter’s Bone”
Anil Mehta – “Secret Superstar,” “Rockstar”
Sayombhu Mukdeeprom – “Call Me by Your Name,” “Antonia.”
Urszula Pontikos – “Film Stars Don’t Die in Liverpool,” “Second Coming”
Jonathan Sela – “Atomic Blonde,” “Transformers: The Last Knight”
Warwick Thornton – “Sweet Country,” “Septembers of Shiraz”
Quyen Tran – “The Little Hours,” “The Automatic Hate”
Fredrik Wenzel – “The Square,” “Force Majeure”
Alexis Zabé – “The Florida Project,” “Post Tenebras Lux”

Costume Designers
Dolly Ahluwalia – “Haider,” “Vicky Donor”
Gabriele Binder – “In the Land of Blood and Honey,” “The Lives of Others”
Stephanie Collie – “Layer Cake,” “Lock, Stock and Two Smoking Barrels”
Gabriela Diaque – “Babel,” “Amores Perros”
Caroline Eselin – “Moonlight,” “The Paperboy”
Mariestela Fernández – “La Dictadura Perfecta (The Perfect Dictatorship),” “El Infierno (Hell)”
Mary Ellen Fields
Caroline Harris – “Legend,” “A Knight’s Tale”
Kate Hawley – “Crimson Peak,” “The Hobbit: An Unexpected Journey”
Lala Huete – “El Greco,” “Pan’s Labyrinth”
Monika Jacobs – “Lessons of a Dream,” “Run Lola Run”
Jo Sang-gyeong – “The Handmaiden,” “Oldboy”
Jennifer Johnson – “I, Tonya,” “20th Century Women”
Fabienne Katany – “Paris-Manhattan,” “French Twist”
Pierre-Jean Larroque – “Marguerite,” “Lautrec”
Lee Pik-kwan – “Journey to the West: Conquering the Demons,” “Infernal Affairs”
Manish Malhotra – “Om Shanti Om,” “Kai Ho Naa Ho”
Susan Matheson – “Anchorman 2: The Legend Continues,” “Talladega Nights: The Ballad of Ricky Bobby”
Graciela Mazón – “The Flowers of War,” “Nacho Libre”
Virginie Montel – “Mesrine: Public Enemy #1,” “A Prophet”
April Napier – “Lady Bird,” “The Cell”
Isabelle Pannetier – “BPM (Beats Per Minute),” “Intouchables”
Beth Pasternak – “Ararat,” “The Sweet Hereafter”
Jane Petrie – “Moon,” “28 Weeks Later”
Gersha Phillips – “Miles Ahead,” “The Mortal Instruments: City of Bones”
Anaïs Romand – “La Danseuse (The Dancer),” “Saint Laurent”
Carine Sarfati – “ The Connection,” “Monsieur N.”
Luis Sequeira – “The Shape of Water,” “Mama”
Laura Jean Shannon – “Scott Pilgrim vs the World,” “Iron Man”
Louise Stjernsward – “The Best Exotic Marigold Hotel,” “Made in Dagenham”
Malgosia Turzanska – “Hell or High Water,” “Maggie’s Plan”

Designers
Paul Denham Austerberry – “The Shape of Water,” “X-Men”
Deryck Blake – “Total Recall,” “A History of Violence”
Aline Bonetto – “A Very Long Engagement,” “Amélie”
Subrata Chakraborty – “24,” “Haider”
James Chinlund – “War for the Planet of the Apes,” “Requiem for a Dream”
Jimmy Chow – “Tron: Legacy,” “Snow Falling on Cedars”
Robin Citrin – “The Aviator,” “Rain Man”
William Cone – “Cars,” “Toy Story 2”
Mike Fantasia – “Spider-Man: Homecoming,” “Memoirs of a Geisha”
Ellen Freund – “Nocturnal Animals,” “A River Runs Through It”
Collin Grant – “Furious 7,” “Underworld”
Karen Schulz Gropman – “Fences,” “August: Osage County”
Douglas Harlocker – “Blade Runner 2049,” “Independence Day”
Hwarng Wern Ying – “Silence,” “Three Times”
Deborah Jensen – “The Post,” “Inside Llewyn Davis”
Ilt Jones – “Black Panther,” “Kong: Skull Island”
Michele Laliberte – “The Smurfs 2,” “The Curious Case of Benjamin Button”
Simone Leclerc – “Riddick,” “Immortals”
James R. Lin – “Captain America: Winter Soldier,” “Lady in the Water”
Rose Marie McSherry – “Alvin and the Chipmunks: Chipwrecked,” “The Twilight Saga: Eclipse”
Véronique Melery – “Phantom Thread,” “Defiance”
Keiko Mitsumatsu – “Our Little Sister,” “Nobody Knows”
Cecilia Montiel – “From Dusk Till Dawn,” “Desperado”
Emma Pill – “Spectre,” “Mamma Mia!”
Alessandra Querzola – “Blade Runner 2049,” “Charlie Wilson’s War”
Sue Quinn – “Fantastic Beasts and Where to Find Them,” “Edge of Tomorrow”
Amit Ray – “Rangoon,” “Haider”
Richard Roberts – “Star Wars: The Last Jedi,” “Guardians of the Galaxy”
Ryu Seong-hie – “The Handmaiden,” “The Front Line”
Oliver Scholl – “Suicide Squad,” “Edge of Tomorrow”
Wang Kuo – “The Great Wall,” “A Woman, a Gun and a Noodle Shop”
Gregory Weimerskirch – “Southpaw,” “The Perks of Being a Wallflower”

Directors
Sean Baker*– “The Florida Project,” “Tangerine”
Clio Barnard – “The Selfish Giant,” “The Arbor”
Laurent Cantet – “The Workshop,” “The Class”
Ziad Doueiri* – “The Insult,” “The Attack”
Craig Gillespie – “I, Tonya,” “Lars and the Real Girl”
Michel Gondry – “Microbe and Gasoline,” “The We and the I”
Luca Guadagnino – “ Call Me by Your Name,” “I Am Love”
Hong Sang-soo* – “The Day After,” “On the Beach at Night Alone”
Leon Ichaso – “Piñero,” “Bitter Sugar”
Annemarie Jacir – “Wajib,” “When I Saw You”
Jean-Pierre Jeunet – “A Very Long Engagement,” “Amélie”
Wanuri Kahiu – “Rafiki,” “From a Whisper”
Nadine Labaki – “Capernaum,” “Where Do We Go Now?”
Lee Chang-dong – “Poetry,” “Burning”
Lou Ye – “Blind Massage,” “Love and Bruises”
Lech Majewski – “Field of Dogs,” “Angelus”
Andy Muschietti – “It,” “Mama”
Ruben Östlund* – “The Square,” “Force Majeure”
Rachel Perkins – “Jasper Jones,” “Bran Nue Dae”
Angela Robinson – “Professor Marston and the Wonder Women,” “Herbie: Fully Loaded”
Alice Rohrwacher – “Happy as Lazzaro,” “The Wonders”
Justin Simien – “Dear White People”
Béla Tarr* – “The Turin Horse,” “The Man from London”
Aisling Walsh – “Maudie,” “The Daisy Chain”
Chloé Zhao* – “The Rider,” “Songs My Brother Taught Me”
Rebecca Zlotowski – “Planétarium,” “Grand Central”

Documentary
Evgeny Afineevsky – “Cries From Syria,” “Winter on Fire: Ukraine’s Fight for Freedom”
Claire Aguilar – “The Interrupters,” “Last Train Home”
Maite Alberdi – “Los Niños (The Grown-Ups),” “La Once (Tea Time)”
Greg Barker – “The Final Year,” “Sergio”
Francisco Bello – “The Reagan Show,” “Salim Baba”
Julie Parker Benello – “The Barber of Birmingham,” “Blue Vinyl”
Lillian Benson* – “Maya Angelou: And Still I Rise,” “Wounded Knee”
Mahen Bonetti
Dora Bouchoucha – “Ouled Ammar (A Doomed Generation),” “It Was Better Tomorrow”
Pietra Brettkelly – “Yellow Is Forbidden,” “A Flickering Truth”
Jenny Carchman – “Citizen Jane: Battle for the City,” “Koch”
Katy Chevigny – “E-Team,” “1971”
Petra Costa – “Olmo & the Seagull,” “Elena”
Natasha Dack-Ojumu – “The Lovers and the Despot,” “After the Apocalypse”
Paco de Onís – “500 Years,” “Granito: How to Nail a Dictator”
Tom Donahue – “Thank You for Your Service,” “Casting By”
Sara Dosa – “Audrie & Daisy,” “The Last Season”
Du Haibin – “A Young Patriot,” “1428”
Sigrid Dyekjaer – “Something Better to Come,” “The Monastery”
Don Edkins – “Mama Africa,” “Please Vote for Me”
Wendy Ettinger – “The War Room,” “Hotel Gramercy Park”
Fan Jian – “Still Tomorrow,” “Wu Tu, My Land”
Feras Fayyad – “Last Men in Aleppo,” “Untold Stories”
Greg Finton – “He Named Me Malala,” “It Might Get Loud”
Yance Ford – “Strong Island,” “The Ballad of Esequiel Hernández”
Tony Gerber – “Jane,” “Full Battle Rattle”
Sari Gilman – “Trapped,” “Kings Point”
Everardo González – “La Libertad del Diablo (Devil’s Freedom),” “Drought (Cuates de Australia)”
Barak Goodman – “Oklahoma City,” “Scottsboro: An American Tragedy”
Sabrina Schmidt Gordon – “Quest,” “BaddDDD Sonia Sanchez”
Catherine Gund – “Chavela,” “Born to Fly: Elizabeth Streb vs. Gravity”
Carla Gutierrez – “RBG,” “When Two Worlds Collide”
David Heilbroner – “Traffic Stop,” “Stonewall Uprising”
Lynn Hershman Leeson – “Women Art Revolution,” “Strange Culture”
Tatiana Huezo – “Tempestad,” “The Tiniest Place”
Leslie Iwerks – “Citizen Hearst,” “Recycled Life”
Alexandra Johnes – “Holy Hell,” “Mea Maxima Culpa: Silence in the House of God”
Gema Juarez Allen – “Ruben Blades Is Not My Name,” “Soldado”
Senain Kheshgi – “The Diplomat,” “Project Kashmir”
Simon Kilmurry – “If a Tree Falls: A Story of the Earth Liberation Front,” “My Perestroika”
Philippa Kowarsky – “Night Will Fall,” “The Gatekeepers”
Jennifer M. Kroot – “The Untold Tales of Armistead Maupin,” “To Be Takei”
David Lawson – “The Stuart Hall Project,” “The Nine Muses”
James LeBrecht – “The Force,” “Extremis”
Caroline Libresco – “American Revolutionary: The Evolution of Grace Lee Boggs,” “Sunset Story”
Daniel Lindsay – “LA 92,” “Undefeated”
Stephen Maing – “Crime + Punishment,” “High Tech, Low Life”
Steven Markovitz – “Beats of the Antonov,” “Behind the Rainbow”
TJ Martin – “LA 92,” “Undefeated”
Ivy Meeropol – “Indian Point,” “Heir to an Execution”
Robb Moss – “Secrecy,” “The Same River Twice”
Laura Nix – “ Inventing Tomorrow,” “The Yes Men Are Revolting”
Femi Odugbemi – “Literature, Language, and Literalism,” “Bariga Boy”
Jeff Orlowski – “Chasing Coral,” “Chasing Ice”
Nikki Parrott – “McCullin,” “Only When I Dance”
Cecilia A. Peck – “Brave Miss World,” “Shut Up & Sing”
Josh Penn – “Contemporary Color,” “The Last Season”
Pedro Pimenta – “A Ilha dos Espíritos (Island of Spirits),” “Memories of Dreams”
Martina Radwan – “The Final Year,” “Saving Face”
Maria Augusta Ramos – “Morro dos Prazeres (Hill of Pleasures),” “Justice (Justiça)”
Jenny Raskin – “Here Come the Videofreex,” “On Hostile Ground”
B. Ruby Rich
Caitrin Rogers – “The Music of Strangers: Yo-Yo Ma and the Silk Road Ensemble,” ”20 Feet From Stardom”
Jenna Rosher – “Janis: Little Girl Blue,” “Jesus Camp”
Bill Ross – “Western,” “Tchoupitoulas”
Turner Ross – “Western,” “Tchoupitoulas”
Andrew Rossi – “The First Monday in May,” “Ivory Tower”
Bernardo Ruiz – “Kingdom of Shadows,” “Reportero”
Juan Carlos Rulfo – “Those Who Remain,” “In the Pit”
Toby Shimin – “32 Pills: My Sister’s Suicide,” “Buck”
Mohamed Siam – “Amal,” “Whose Country?”
Marcia Smith – “The Black Panthers: Vanguard of the Revolution,” “Jonestown: The Life and Death of Peoples Temple”
Helena Solberg – “Palavra (En)cantada,” “Carmen Miranda: Bananas Is My Business”
Nicole Stott – “Westwood: Punk, Icon, Activist,” “Keep Quiet”
Marty Syjuco – “Almost Sunrise,” “Give Up Tomorrow”
Orinne J.T. Takagi – “Through a Lens Darkly: Black Photographers and the Emergence of a People,” “4 Little Girls”
Tan Pin Pin – “To Singapore, With Love,” “Singapore GaGa”
Clay Tweel – “Gleason,” “Finders Keepers”
Iikka Vehkalahti – “Machines,” “Tarinoiden Suomi (The Stories of Finland)”
Lois Vossen – “Tower,” “Newtown”
Nanfu Wang – “I Am Another You,” “Hooligan Sparrow”
Caroline Waterlow – “O.J.: Made in America,” “Cutie and the Boxer”
Marco Williams – “Two Towns of Jasper,” “In Search of Our Fathers”
Lana Wilson – “The Departure,” “After Tiller”
Chi-hui Yang

Executives
Lauren Abrahams
Chelsea Barnard
Daniel Berger
Kristin Burr
Daria Cercek
Samuel Dickerman
Shana Eddy-Grouf
Lizzie Francke
Rose Garnett
Walter Hamada
Sharon Harel-Cohen
Peter Kang
Caroline Kaplan
Andy Kim
Ann Le Cam
Kristin Lowe
Troy Andrew Lum
Alex Mahon
Joe Matukewicz
Mary T. McLaren
Charlotte Mickie
Greg Mooradian
Diane Nelson
Lisa Nishimura
Scott Parish
Palak Patel
Chris Petrikin
Claire Rudnick Polstein
Milan Popelka
Tessa Ross
Ron Sanders
Lisa Schwartz
Rachel Shane
Ray Strache
Karen Rupert Toliver*
Tony Vinciquerra
Michael Weber
Diana Williams
Wang Zhongjun
Wang Zhonglei
Yu Dong

Film Editors
Jonathan Amos – “Paddington 2,” “Baby Driver”
Laurence Bawedin – “8 Women,” “Under the Sand”
Lillian Benson* – “Maya Angelou: And Still I Rise,” “Fair Game?”
Ken Blackwell – “Ouija,” “The Expendables”
Valerio Bonelli – “Darkest Hour,” “The Martian”
Anita Brandt Burgoyne – “That’s What She Said,” “Legally Blonde”
Nicolas Chaudeurge – “Still Alice,” “Wuthering Heights”
Matt Chessé – “World War Z,” “Finding Neverland”
Cheung Ka-Fai – “Rise of the Legend,” “All’s Well, Ends Well”
Andrea Chignoli – “Princess,” “The Blind Christ”
Walter Fasano – “Call Me by Your Name,” “Bota”
Jon Gregory – “Three Billboards outside Ebbing, Missouri,” “In Bruges”
Karen Harley – “Zama,” “Once Upon a Time Veronica”
Lee Haxall – “Crazy, Stupid, Love.,” “Meet the Fockers”
Harry Hitner* – “Ferdinand,” “Rio”
Clare Knight – “Kung Fu Panda” series,” “Madagascar”
Steen Johannessen – “Last Men in Aleppo,” “Who We Were”
Felipe Lacerda – “Secrets of the Tribe,” “Garapa”
Anna Mass – “Loveless,” “Leviathan”
Joi McMillon – “Lemon,” “Moonlight”
Marion Monnier – “Personal Shopper,” “Eden”
Jane Moran – “Only the Dead See the End of War,” “Ramona and Beezus”
Nelly Quettier – “Tour de France,” “The Intruder”
Patricia Rommel – “First They Killed My Father,” “The Lives of Others”
Elísabet Ronaldsdóttir – “Deadpool 2,” “Atomic Blonde”
Elena Ruiz – “Eva,” “The Orphanage”
Soledad Salfate – “A Fantastic Woman,” “Gloria”
Ballu Saluja – “Dangal,” “Touring Talkies”
Jill Savitt – “Mortdecai,” “A Walk among the Tombstones”
Hervé Schneid – “A Very Long Engagement,” “Amélie”
Jacob Secher Schulsinger – “The Square,” “Force Majeure”
Cristiano Travaglioli – “Youth,” “The Great Beauty”
Plummy Tucker – “The Invitation,” “Jennifer’s Body”
Hansjörg Weissbrich – “The Divine Order,” “Colonia”
Sidney Wolinsky – “The Shape of Water,” “Not Fade Away”
Makeup Artists & Hairstylists
Chau Siu-Mui – “Curse of the Golden Flower,” “Crouching Tiger, Hidden Dragon”
Fionagh Cush – “Baby Driver,” “Get On Up”
Monica Huppert – “Star Trek Beyond,” “Deadpool”
Kwan Lee-Na – “House of Flying Daggers,” “Hero”
Ana Lozano – “Vicky Cristina Barcelona,” “Volver”
David Malinowski – “Darkest Hour,” “Breathe”
Lori McCoy Bell – “American Hustle,” “Silver Linings Playbook”
Thomas Nellen – “True Grit,” “Seabiscuit”
Evelyne Noraz – “A Quiet Place,” “American Hustle”
Waldemar Pokromski – “The Baader Meinhof Complex,” “Schindler’s List”
Lou Sheppard – “Victoria & Abdul,” “Florence Foster Jenkins”
Arjen Tuiten – “Wonder,” “Maleficent”
Noriko Watanabe – “Silence,” “Memoirs of a Geisha”

Music
Jeff Beal – “An Inconvenient Sequel: Truth to Power,” “Blackfish”
Joe Bonn – “Star Wars: The Last Jedi,” “X-Men: Apocalypse”
Carlinhos Brown – “Rio,” “Capitães da Areia”
Joanna Bruzdowicz – “I Forgot to Tell You,” “The Gleaners and I”
Ted Caplan – “The Greatest Showman,” “The Maze Runner”
Benoît Charest – “Paul à Québec,” “The Triplets of Belleville”
Lisa Coleman – “Valentino’s Ghost,” “Dangerous Minds”
Ester Dean – “Ice Age Continental Drift,” “Rio”
Fil Eisler – “Newtown,” “How to Be Single”
Melissa Etheridge – “An Inconvenient Truth,” “Boys on the Side”
Sharon Farber – “The Dove Flyer,” “When Nietzsche Wept”
Osvaldo Golijov – “The Oath,” “The Man Who Cried”
Sofia Gubaidulina – “Mary Queen of Scots,” “Vertikal”
Hauschka – “Adrift,” “Lion”
Mandy Hoffman – “The Lovers,” “Terri”
Yoko Kanno – “Our Little Sister,” “Macross Plus”
Emilio Kauderer – “The Secret in Their Eyes,” “Metegol”
Usha Khanna – “Khandala House,” “Ali Baba and 40 Thieves”
Sneha Khanwalkar – “Detective Byomkesh Bakshy,” “Gangs of Wasseypur”
Joseph Koo – “A Better Tomorrow,” “Fists of Fury”
Kendrick Lamar – “Black Panther,” “Divergent”
Lee Byung-woo – “Mother,” “The Host”
Lim Giong – “The Assassin,” “Millennium Mambo”
Stephanie Lowry – “X-Men: Days of Future Past,” “Tropic Thunder”
Wendy Melvoin – “Just Wright,” “Soul Food”
Jen Monnar – “Paper Towns,” “(500) Days of Summer”
Jason Moran – “13th,” “Selma”
Trevor Morris – “Olympus Has Fallen,” “Bending the Rules”
Melissa Muik – “Wonder Woman,” “Madagascar”
Dustin O’Halloran – “Lion,” “Marie Antoinette”
Daniel Pemberton – “Molly’s Game,” “Steve Jobs”
Carlton Douglas “Chuck D” Ridenhour – “He Got Game,” “Do the Right Thing”
Jeff Rona – “Generation Iron,” “White Squall”
Steven A. Saltzman – “The Revenant,” “Bewitched”
Nitin Sawhney – “Breathe,” “The Namesake”
Ilona Sekacz – “Wondrous Oblivion,” “Solomon and Gaenor”
Eric Serra – "The Fifth Element,” “Goldeneye”
Gingger Shankar – “Brahmin Bulls,” “Home”
Carlo Siliotto – “The Punisher,” “Oltremare”
Rob Simonsen – “Love, Simon,” “Foxcatcher”
Sufjan Stevens – “Call Me by Your Name,” “Beyond This Place”
Jeanette Surga – “Avengers: Age of Ultron,” “National Treasure”
Ahmir Khalib “Questlove” Thompson – “Detroit,” “The Black Power Mixtape 1967-1975”
Nathan Wang – “No Man’s Land,” “Rumble in the Bronx”

Producers
Caroline Benjo – “Coco Before Chanel,” “The Class”
Saïd Ben Saïd – “Elle,” “Aquarius”
Graham Broadbent – “Three Billboards Outside Ebbing, Missouri,” “In Bruges”
Lisa Bruce – “Darkest Hour,” “The Theory of Everything”
Andrea Calderwood – “Half of a Yellow Sun,” “The Last King of Scotland”
Vânia Catani – “Zama,” “Kill Me Please”
Hugues Charbonneau – “BPM (Beats Per Minute),” “Eastern Boys”
Aditya Chopra – “Sultan,” “Veer-Zaara”
Anne Clements – “Miles,” “Quinceañera”
Lisa Cortés – “Precious: Based on the Novel ‘Push’ by Sapphire,” “Shadowboxer”
Pete Czernin – “Three Billboards Outside Ebbing, Missouri,” “The Best Exotic Marigold Hotel”
J. Miles Dale – “The Shape of Water,” “Mama”
Jeremy Dawson – “Isle of Dogs,” “The Grand Budapest Hotel”
Charles Gillibert – “Mustang,” “Clouds of Sils Maria”
Erik Hemmendorff – “The Square,” “Force Majeure”
Bridget Ikin – “Sherpa,” “An Angel at My Table”
Monica Levinson – “Captain Fantastic,” “Trumbo”
Mickey Liddell – “Jackie,” “The Grey”
Marie-Ange Luciani – “BPM (Beats Per Minute),” “Eastern Boys”
Tendeka Matatu – “Cold Harbour,” “Gangster’s Paradise: Jerusalema”
Sean McKittrick – “Get Out,” “Donnie Darko”
Gerhard Meixner – “Wadjda,” “Waltz With Bashir”
Guneet Monga – “The Lunchbox,” “Masaan”
Sara Murphy – “Gemini,” “Land Ho!”
Barbara Muschietti – “It,” “Mama”
Lisa Muskat – “Compliance,” “George Washington”
Rebecca O’Brien – “I, Daniel Blake,” “The Wind That Shakes the Barley”
Oh Jung-wan – “Woman on the Beach,” “A Tale of Two Sisters”
Simon Onwurah – “Wreckers,” “Welcome II the Terrordome”
Jacky Pang Yee Wah – “The Grandmaster,” “2046”
Nira Park – “Baby Driver,” “Shaun of the Dead”
Roman Paul – “Wadjda,” “Waltz With Bashir”
Sylvie Pialat – “Timbuktu,” “Stranger by the Lake”
Steven M. Rales – “Isle of Dogs,” “The Grand Budapest Hotel”
Elsa Reyes – “Oso Polar (Polar Bear),” “Los Parecidos (The Similars)”
Nicole Rocklin – “Spotlight,” “The Perfect Guy”
Carole Scotta – “Coco before Chanel,” “The Class”
Antoun Sehnaoui – “The Ride,” “The Insult”
Derrick Tseng – “Joe,” “Life During Wartime”
Mark Vahradian – “Deepwater Horizon,” “Red”
Vibeke Windeløv – “Dancer in the Dark,” “Breaking the Waves”

Public Relations
Rachel Aberly
Nicolette Aizenberg
Christine Anderson
Heather Artis
Lawrence Atkinson
Megan Bendis
Natalie Bjelajac
Kristin Borella
Lauri Brown
Dora Candelaria
Fabian Castro
Emmy Chang
Peter Dangerfield
Robin Davids
Vicky Eguia
Scott Feinstein
Karen Fried
Anna Fuson
Kenny Gravillis
Gabriela Lee Gutentag
Aviz Hakhamanesh
Gloria Hann
Jan Kean
Alex Kostich
Michael Kupferberg
Karen Larsen
Rachael “Bebe” Lerner
Melissa Martinez
Cathy Nam
Warren Nung
Rachel Parness
Annalee Paulo Hensley
Michael Pavlic
Brian Pianko
Lina Plath
Steve Pollard
Dana Precious
Alicia Ramirez-Wyld
John Patrick Richards
Julie Rieger
Anna Roca
Janice Roland
Isabelle Sugimoto
Shannon Treusch
Michael Tritter
Annah Zafrani

Short Films and Feature Animation
Allison Abbate – “Frankenweenie,” “The Iron Giant”
Kim Adams – “Rain or Shine,” “Small Fry”
Ali Asgari – “Gaze,” “The Silence”
Katja Benrath – “Watu Wote/All of Us,” “Tilda”
Rose Bond – “Electroflux,” “Cerridwen’s Gift”
Jongnic Bontemps – “The Big Chop,” “There Are Ghosts”
Paul Briggs – “Big Hero 6,” “Frozen”
Nick Bruno – “The Peanuts Movie,” “Ice Age Continental Drift”
Spela Cadez – “Nighthawk,” “Boles”
Sofia Carrillo – “Cerulia,” “La Casa Triste (The Sad House)”
Scott Carroll – “Ferdinand,” “The Peanuts Movie”
Martine Chartrand – “MacPherson,” “Black Soul (Ame Noire)”
Bruno Chauffard – “Despicable Me 3,” “The Secret Life of Pets”
Yarrow Cheney – “The Secret Life of Pets,” “Despicable Me”
Teresa Cheng – “Shrek Forever After,” “Madagascar”
Pedro Collantes – “Serori,” “Eskiper”
Melanie Coombs – “Mary and Max,” “Harvie Krumpet”
Michèle Cournoyer – “Accordéon,” “The Hat”
Jill Culton – “Open Season,” “Monsters, Inc.”
Cassidy Curtis – “How to Train Your Dragon,” “Madagascar: Escape 2 Africa”
Jennifer Dahlman – “Coin Operated,” “Penguins of Madagascar”
Kevin Deters – “Olaf’s Frozen Adventure,” “The Ballad of Nessie”
Karen Disher – “Rio,” “Surviving Sid”
Ann Marie Fleming – “Window Horses (The Poetic Persian Epiphany of Rosie Ming),” “Blue Skies”
Nick Fletcher – “Trolls,” “Home”
Kirk Garfield – “Ferdinand,” “Rio 2”
Danis Goulet – “Barefoot,” “Wapawekka”
Carlos Grangel – “Tim Burton’s Corpse Bride,” “Shark Tale”
Hamish Grieve – “Captain Underpants The First Epic Movie,” “Rise of the Guardians”
Nicole Grindle – “Incredibles 2,” “Sanjay’s Super Team”
Yasser Hamed – “Moana,” “Big Hero 6”
Atsuko Hirayanagi – “Oh Lucy!,” “Mo Ikkai”
Harry Hitner* – “Ferdinand,” “Rio”
Brent Homman – “Olaf’s Frozen Adventure,” “Big Hero 6”
Mamoru Hosoda – “The Boy and the Beast,” “The Girl Who Leapt through Time”
Daisy Jacobs – “The Full Story,” “The Bigger Picture”
Jeong Dahee – “Man on the Chair,” “The Empty”
Yvette Kaplan – “Ice Age,” “Beavis and Butt-Head Do America”
Sunao Katabuchi – “In This Corner of the World,” “Mai Mai Miracle”
Dorota Kobiela – “Loving Vincent,” “Little Postman”
Ru Kuwahata – “Negative Space,” “Something Left, Something Taken”
Jan Lachauer – “Revolting Rhymes,” “Room on the Broom”
Josh Lawson – “The Eleven O’Clock,” “After the Credits”
Pierre Leduc – “Sing,” “Minions”
Lei Lei – “Hand-Colored No. 2,” “Recycled”
Anthony Leo – “The Breadwinner,” “Todd & the Book of Pure Evil: The End of the End”
Alexander Levenson – “Ferdinand,” “The Peanuts Movie”
Li Jie – “Coal Story,” “Three Pieces of Sincere Advice”
Liu Jian – “Have a Nice Day,” “Look at This Man”
Adolph Lusinsky – “Moana,” “Big Hero 6”
Maggie Malone – “Big Hero 6,” “The Princess and the Frog”
Joe Mancewicz – “Alvin and the Chipmunks,” “Happy Feet”
Pam Marsden Siragusa – “Cloudy With a Chance of Meatballs,” “Dinosaur”
Mauro Mueller – “A World for Raúl,” “Ge.hen’nah”
Vincent Di Nguyen – “The Peanuts Movie,” “Surviving Sid”
Fredrik Nilsson – “The Boss Baby,” “The Croods”
Kevin M. Ochs – “How to Train Your Dragon 2,” “Kung Fu Panda 2”
Ngozi Onwurah – “Hang Time,” “The Body Beautiful”
Mauricio Osaki – “My Father’s Truck,” “The Dust of Your Photos”
Chris Overton – “The Silent Child,” “Dalston Heath”
Sergio Pablos – “Rio,” “Despicable Me”
Nina Paley – “Kahlil Gibran’s The Prophet,” “Sita Sings the Blues”
Michaela Pavlátová – “Tram,” “Reci, Reci, Reci… (Words, Words, Words)”
Ruben Perez – “The Boss Baby,” “Penguins of Madagascar”
Regina Pessoa – “Kali the Little Vampire,” “Tragic Story with Happy Ending”
Suzan Pitt – “Pinball,” “Visitation”
Bobby Podesta – “Cars 3,” “Toy Story 3”
Max Porter – “Negative Space,” “Something Left, Something Taken”
Carlos Fernandez Puertolas – “The Boss Baby,” “Home”
Joanna Quinn – “Dreams and Desires: Family Ties,” “Famous Fred”
Eric Ramsey – “Trolls,” “Turbo”
Vanitha Rangaraju – “The Boss Baby,” “Madagascar 3: Europe’s Most Wanted”
Jeffrey R. Ranjo – “Frozen,” “Surf’s Up”
Timothy Reckart – “The Star,” “Head over Heels”
Tobias Rosen – “Watu Wote/All of Us,” “Feuerkind”
Farnoosh Samadi –“Gaze,” “The Silence”
Gini Cruz Santos – “Coco,” “The Good Dinosaur”
Jakob Schuh – “Revolting Rhymes,” “The Gruffalo”
Georges Schwizgebel – “Erlking,” “Romance”
Yuriko Senoo – “The Star,” “The Pirate Fairy”
Carla Shelley – “Early Man,” “Wallace & Gromit in The Curse of the Were-Rabbit”
Rachel Shenton – “The Silent Child,” “The Winter’s Club”
Makoto Shinkai – “Your Name,” “Children Who Chase Lost Voices”
Amy Lawson Smeed – “Moana,” “Tangled”
Tony Smeed – “Zootopia,” “Frozen”
Keith L. Smith – “Post Life,” “Island Song”
Patrick Smith – “Puppet,” “Handshake”
Josh Staub – “Inner Workings,” “Feast”
Stacey Steers – “Edge of Alchemy,” “Night Hunter”
Chris Stover – “Turbo,” “Foodfight”
Mark Swift – “Captain Underpants The First Epic Movie,” “Penguins of Madagascar”
Shannon Tindle – “Kubo and the Two Strings,” “Curious George”
Karen Rupert Toliver* – “Ferdinand,” “Rio”
Cilia Van Dijk – “The Last Words of Dutch Schultz,” “Anna & Bella”
Cesar Velazquez – “Zootopia,” “Wreck-It Ralph”
Dina Velikovskaya – “About a Mother,” “My Strange Grandfather”
John Walker – “Incredibles 2,” “The Incredibles”
Dick Walsh – “The Boss Baby,” “Shrek Forever After”
Dave Walvoord – “How to Train Your Dragon 2,” “Kung Fu Panda 2”
Hugh Welchman – “Loving Vincent,” “Peter & the Wolf”
Stevie Wermers-Skelton – “Olaf’s Frozen Adventure,” “The Ballad of Nessie”
Carey Williams – “Emergency,” “Cherry Waves”
Larry Y. Wu – “Moana,” “Big Hero 6”
Paul Young – “Song of the Sea,” “The Secret of Kells”
Jennifer Yu – “Moana,” “Wreck-It Ralph”
Kathy Zielinski – “The Road to El Dorado,” “The Hunchback of Notre Dame”

Sound
Dan Abrams – “Avengers: Infinity War,” “Captain America: Civil War”
David Acord – “Star Wars: The Force Awakens,” “Inherent Vice”
Vincent Arnardi – “Desierto,” “Amélie”
Michael Babcock – “Captain Underpants The First Epic Movie,” “The Dark Knight”
Daniela T. Bassani – “Like Crazy,” “Gomorrah”
David V. Butler – “Godzilla,” “Tangled”
John Casali – “Beauty and the Beast,” “Tinker Tailor Soldier Spy”
Tim Cavagin – “Baby Driver,” Amy”
Debajit Changmai – “Court,” “Bhaag Milkha Bhaag”
Bishwadeep Chatterjee – “Madras Café,” “3 Idiots”
Patrick Cyccone Jr. – “Geostorm,” “The Descendants”
Antonio Diego – “Duck Season,” “Amores Perros”
Nelson Ferreira – “The Shape of Water,” “The Mortal Instruments: City of Bones”
Ruy Garcia – “Novitiate,” “Y Tu Mamá También”
Glen Gauthier – “The Shape of Water,” Pacific Rim”
Joan Giammarco – “La La Land,” “Mission: Impossible – Ghost Protocol”
Shawn Holden – “Nightcrawler,” “Takers”
Joel Iwataki – “Rogue One: A Star Wars Story,” “Rise of the Planet of the Apes”
Jason W. Jennings – “Trolls,” “Gangster Squad”
Kim Suk-won – “The Handmaiden,” “The Front Line”
Jason King – “Sicario,” “Letters from Iwo Jima”
Marissa Littlefield – “The Wolf of Wall Street,” “Gangs of New York”
Nico Louw – “Tomb Raider,” “Safe House”
Helen Luttrell – “Hidden Figures,” “Night at the Museum: Battle for the Smithsonian”
Mary Ellen Porto – “Hell on Earth: The Fall of Syria and the Rise of ISIS,” “The Adjustment Bureau”
Jill Purdy – “Snow White and the Huntsman,” “Black Swan”
Christian Schaanning – “The King’s Choice,” “Penguins of Madagascar”
Julian Slater – “Baby Driver,” “Scott Pilgrim vs the World”
Unsun Song – “Dunkirk,” “The Great Wall”
John C. Stuver – “The Revenant,” “John Wick”
Tim Walston – “The Book of Life,” “Star Trek”
Yang Jiang – “Soul on a String,” “The Great Hypnotist”
Zhao Nan – “Battle of Memories,” “Mojin: The Last Legend”
Martyn Zub – “Atomic Blonde,” “Frozen”

Visual Effects
Gregory Anderson – “The Wall,” “The Warrior’s Way”
Angela Barson – “Tulip Fever,” “Me Before You”
Jay Barton – “The Fate of the Furious,” “Furious 7”
Geoffrey Baumann – “Black Panther,” “Doctor Strange”
Joel Behrens – “Ready Player One,” “Pixels”
Jean Bolte – “Thor: Ragnarok,” “Avengers: Age of Ultron”
Glenn Campbell – “Repentance,” “Walking with the Enemy”
Jeff Capogreco – “Kong: Skull Island,” “Transformers: The Last Knight”
Trent Claus – “Pirates of the Caribbean: Dead Men Tell No Tales,” “Doctor Strange”
Patrick Conran – “Avengers: Age of Ultron,” “Pacific Rim”
Jonathan Egstad – “The Boss Baby,” “Trolls”
Mark Elendt
Jonathan Fawkner – “Doctor Strange,” “Guardians of the Galaxy”
Audrey Ferrara – “Alien: Covenant,” “Passengers”
Lucinda Foy – “Ouija,” “Death Race”
Eric Frazier – “Jumanji: Welcome to the Jungle,” “Nocturnal Animals”
Florian Gellinger – “Black Panther,” “The Dark Tower”
Larry Gritz – “Kingsman: The Golden Circle,” “The Emoji Movie”
Charlie Iturriaga – “Chappie,” “Gone Girl”
Paul Kavanagh – “Transformers: The Last Knight,” “Star Trek Into Darkness”
Michael Koperwas – “Teenage Mutant Ninja Turtles,” “Rango”
Gene Kozicki – “Big Miracle,” “Moneyball”
Paul Lambert – “Blade Runner 2049,” “The Huntsman: Winter’s War”
Kevin Martel – “Avengers: Infinity War,” “Teenage Mutant Ninja Turtles: Out of the Shadows”
Aaron McBride – “Kong: Skull Island,” “Marvel’s The Avengers”
Ken McGaugh – “Valerian and the City of a Thousand Planets,” “The BFG”
Scott Meadows – “Ready Player One,” “Black Panther”
Yvonne Muinde – “Rampage,” “Black Panther”
Mike Mulholland – “Star Wars: The Last Jedi,” “Avengers: Age of Ultron”
Gerd Nefzer – “Blade Runner 2049,” “The Grand Budapest Hotel”
Erik Nordby – “Passengers,” “The Amazing Spider-Man 2”
Jessica Norman – “Wonder Woman,” “World War Z”
Kaori Ogino – “Kong: Skull Island,” “Jurassic World”
Russell T. Paul – “Star Wars: The Last Jedi,” “Rogue One: A Star Wars Story”
Philip Peterson – “Mars Needs Moms,” “Star Wars: The Clone Wars”
Andrew Roberts – “Independence Day: Resurgence,” “Snow White and the Huntsman”
Rachel Rose – “Rogue One: A Star Wars Story,” “Noah”
Sue Rowe – “The Legend of Tarzan,” “Independence Day: Resurgence“
Daryl Sawchuk – “Black Panther,” “Doctor Strange”
Nelson Sepulveda – “Kong: Skull Island,” “Marvel’s The Avengers”
Thrain Shadbolt – “Rampage,” “Dawn of the Planet of the Apes”
Matt Sloan – “Maze Runner: The Death Cure,” “X-Men: Apocalypse”
Greg Steele – “Avengers: Infinity War,” “Guardians of the Galaxy”
Sandra Stewart – “Alexander and the Terrible, Horrible, No Good, Very Bad Day,” “Journey 2: The Mysterious
Island”
Nigel Sumner – “Rogue One: A Star Wars Story,” “Pacific Rim”
Hanzhi Tang – “Thor: Ragnarok,” “Independence Day: Resurgence”
Corey Turner – “Monster Trucks,” “Transformers: Dark of the Moon”
Todd Vaziri – “Star Wars: The Last Jedi,” “Rogue One: A Star Wars Story”
Chris Waegner – “Spider-Man: Homecoming,” “Suicide Squad”
Joel Whist – “War for the Planet of the Apes,” “The BFG”
Sheila Wickens – “On Chesil Beach,” “The Limehouse Golem”
Alison Wortman – “Dunkirk,” “Alice Through the Looking Glass”

Writers
Roy Andersson – “A Pigeon Sat on a Branch Reflecting on Existence,” “You, the Living”
Robert L. Baird – “Ferdinand,” “Big Hero 6”
Sean Baker* – “The Florida Project,” “Tangerine”
Marco Bellocchio – “Sweet Dreams,” “Dormant Beauty”
Pablo Berger – “Abracadabra,” “Blancanieves”
Chris Bergoch – “The Florida Project,” “Tangerine”
Sabina Berman – “Gloria,” “Backyard”
Thomas Bidegain – “Racer and the Jailbird,” “Les Cowboys”
Roger Bohbot – “White as Snow,” “Lady Chatterley”
Bertrand Bonello – “Nocturama,” “Saint Laurent“
Emmanuel Bourdieu – “A Christmas Tale,” “Poison Friends”
Guillermo Calderón – “Neruda,” “The Club”
Robin Campillo – “BPM (Beats Per Minute),” “Eastern Boys”
Stephen Chbosky – “Wonder,” “The Perks of Being a Wallflower”
Joe Robert Cole – “Black Panther”
Laurie Collyer – “Sunlight Jr.,” “Sherrybaby”
Kelly Fremon Craig – “The Edge of Seventeen,” “Post Grad”
Arnaud Desplechin – “Ismael’s Ghosts,” “A Christmas Tale”
Anita Doron – “The Breadwinner,” “The Lesser Blessed”
Ziad Doueiri* – “The Insult,” “The Attack”
Laura Esquivel – “Like Water for Chocolate,” “Chido Guan, el Tacos de Oro”
Mateo Gil – “Realive,” “Open Your Eyes”
Emily V. Gordon – “The Big Sick”
Michael Green – “Logan,” “Blade Runner 2049”
Alain Guiraudie – “Staying Vertical,” “Stranger by the Lake”
Jason Hall – “Thank You for Your Service,” “American Sniper”
Hong Sang-soo* – “The Day After,” “On the Beach at Night Alone”
Jeong Seo-kyeong – “The Handmaiden,” “Thirst”
Guillaume Laurant – “The Scent of Mandarin,” “Amélie”
Rebecca Lenkiewicz – “Disobedience,” “Ida”
Guy Maddin – “The Forbidden Room,” “Keyhole“
Gonzalo Maza – “A Fantastic Woman,” “Gloria”
Anthony McCarten – “Darkest Hour,” “The Theory of Everything”
Michael McCullers – “The Boss Baby,” “Baby Mama”
Valérie Müller – “Polina,” “Le Monde de Fred”
Kumail Nanjiani* – “The Big Sick”
Oleg Negin – “Loveless,” “Leviathan”
Jonathan Nolan – “The Dark Knight,” “Memento“
Ruben Östlund* – “The Square,” “Force Majeure”
Park Hoon-jung – “The Tiger,” “New World”
Christian Petzold – “Phoenix,” “Jerichow”
Julie Peyr – “Ismael’s Ghosts,” “Four Lovers”
Gibrán Portela – “The Untamed,” “La Jaula de Oro”
Steven Rogers – “I, Tonya,” “Kate & Leopold”
Melissa Rosenberg – “Twilight” series, “Step Up”
J.K. Rowling – “Fantastic Beasts and Where to Find Them,” “Harry Potter” creator
Alicia Scherson – “Family Life,” “Il Futuro”
Fernando E. Solanas – “A Journey to the Fumigated Towns,” “La Guerra del Fracking”
Sion Sono – “Tokyo Vampire Hotel,” “The Whispering Star”
Béla Tarr* – “The Turin Horse,” “The Man From London”
Vanessa Taylor – “The Shape of Water,” “Divergent”
Joëlle Touma – “The Insult,” “The Attack“
Joachim Trier – “Thelma,” “Louder than Bombs”
Pierre Uytterhoeven – “And Now My Love,” “A Man and a Woman”
Eskil Vogt – “Thelma,” “Louder Than Bombs”
Wang Hui Ling – “Crouching Tiger, Hidden Dragon,” “Fleeing by Night”
Virgil Williams – “Mudbound”
Yan Geling – “Youth,” “Coming Home”
Chloé Zhao* – “The Rider,” “Songs My Brother Taught Me”

Members-at-Large
Robert Alonzo
Wendy Armstrong
Jennifer Badger
Bill Baggelaar
Hanno Basse
Ali Bell
Jennifer Bell
Grace Blake
Linda Borgeson
Rosa Bosch
Mark Brown
Erika Wangberg Burton
Keith Campbell
Damon Caro
Jordi Casares
Jeffrey Chan
Andy Cheng
Jim Churchman
Carl Ciarfalio
David Cole
Maureen Crowe
Elizabeth Monk Daley
Nash Edgerton
Sheri Eisenberg
Nina Fallon
Christina Garberson
Dawn Gilliam
Allan Graf
Barbara Ford Grant
Mark Graziano
Mike Gunther
Barbara Harris
Kiri Hart
Warrington Hudlin
Richard Hull
Georgia Kacandes
Franz Kraus
Randy Lake
Jeff LaPlante
Julius LeFlore
David Leitch
Janet Lewin
Joe Lewis
Daniel Lupi
Johnny Martin
Claire McGrane
Jennifer Meislohn
Nate Moore
Stephen Nakamura
Guy Norris
Chris O’Hara
Maricel Pagulayan
Tom Peitzman
JJ Perry
James Plannette
Steven Andrew Pope
Sherri Potter
Keri Putnam
Mary Ramos
Helen Robin
Lisa Rodgers
Kevin Dennis Rosenberger
William Sargent
Kirsten Schaffer
Jessie Thiele Schroeder
Erin Scully
Michael Raye Smith
Ellen Somers
Sean Stratton
Tierre Turner
Stephen Ujlaki
Leon Vitali
Walter Volpatto
Jamie Voris
Fiona Walkinshaw
Owen Walstrom
Jeff Ward
Jeffrey Wike
Dwight Williams
David Womark
Associates
Matthew Dubin
Todd Feldman
Andrew Finkelstein
William Lazarus
Sandra Lucchesi
Ann Murtha
Theresa Peters
Steven Rabineau
Sylvie Rabineau
Brian Siberell

A FreeForm megint kiakasztotta a Shadowhunters rajongókat

$
0
0
A FreeForm nagyon nincs a helyzet magaslatán, már ami a Shadowhunters kaszát illeti...

A rajongók már alapból kiakadtak a csatornára önmagában a kasza híre miatt is, de a FreeForm még képes erre is rápakolni egy lapáttal. 




Minden azzal kezdődött, ahogyan a kasza után reagáltak a rajongók kommentjeire a hírre. A csatorna kitette a sorozat hivatalos oldalán a The Final Hunt bejegyzést, amiben hírét adták a sorozatot lezáró plusz két epizódnak. 

Ezután viszont óriási csend következett. Hiába voltak korábban elég aktívak a közösségi médiában, hirtelen szó nélkül eltűntek. A napi átlag 3 Facebook bejegyzés helyett például 9 napig nem született egy sem. Ami már önmagában is problémás volt a rajongók szemében, de súlyosbította a helyzetet, hogy történtek is fontos dolgok a sorozat háza táján. Nem adtak hírt egyetlen díjra jelölésről sem, például az egyébként izgalmasnak ígérkező Teen Choice Awardsról, ahol érdekeltek - én is írtam róla ITT

Nem reagáltak semmilyen kérdésre a sorozat lezárását illetően, és süket fülekre talált minden rajongói próbálkozás arra, hogy valamiféle reakciót kicsikarjanak belőlük.

Most pedig valami olyat tettek, ami már tényleg nagyon kiakasztott mindenkit: a Shadowhunters oldalán, a Shadowhunters képeit is felhasználva kezdték promotálni a FreeForm csatornát mint a fiatalságnak szóló legtutibb csatornát. 

Azt hiszem, nem szükséges nagyon magyarázni, miért problémás ez több szempontból. Egyrészt egy frisssen elkaszált sorozat oldalán egy épp induló sorozatot reklámozni egyértelműen vörös zászló, főleg egy olyan aktív rajongótábornál, amelyik úgy küzd, mint a Shadowhuntersé. Igazából bármilyen más sorozatot reklámozni visszás, de azt, ami elvileg pótolni kívánja az elkaszáltat, még inkább.

Emellett a kérdéses sorozat promójába bevágni az elkaszált sorozatot szintén nem túl jó ötlet. Bevallom, még én magam is kiakadtam, amikor láttam, mert nem nagyon tudom hova tenni, mit gondoltak. 

Harmadrészt a FreeFormot egy olyan rajongótáborban a fiatalság legtutibb helyeként reklámozni, akik épp próbálják feldolgozni a kedvenc - és egyébként összességében sikeresnek mondható - sorozatuk sikerét, már tényleg só a friss sebekre. Ráadásul jogosan teszi fel a kérdést a Shadowhunters bármelyik rajongója: hogyan merjen belefogni bármilyen FreeForm sorozatba, ha teljesen váratlanul, mindenféle előkel nélkül töröl egy olyan sorozatot a csatorna, ami sikeres is - ráadásul még hivatalos, kézzelfogható magyarázatot sem ad. 

Ha valakit esetleg érdekel, ez volt a kérdéses bejegyzés:


Új Queen of Air and Darkness részlet

$
0
0
Cassandra Clare csak úgy szórja a részleteket a Pride hónap örömére, ezúttal egy Helen-Aline témájút kaptunk, bár igazából csak Aline szerepel benne és a Blackthorn gyerekek.



Íme:

- Az mi? - kérdezte Tavvy döbbenten.
- Ez - felelte Aline - egy frittata. És ti mind meg fogjátok enni - vágta le egy fém tartóra, ami az asztal közepén állt. 
- Nem szeretem a frittatát - nyöszörögte Tavvy.
- Így jártál - válaszolta Aline, miközben szigorúan összefonta maga előtt a karját és mindegyiküket egyesével végigmérte. - Tegnap megríkattátok Helent, úgyhogy most ezt a frittátát fogjátok enni - ami egyébként rohadt finom -, és még ízleni is fog. Ez van reggelire, mivel én nem vagyok Helen, és engem nem érdekelt, hogy éhen haltok vagy épp Cheetost esztek minden étkezésre. Helennek és nekem sok munkánk van, a Klávé nem hagy nekünk teret, és ő csak veletek akar lenni, és ezért nem fogjátok többször megríkatni a feleségemet. Érthető?
A fiatalabb Blackthornok ijedten bólintottak.

Budapesten van Matthew Daddario, azaz Alec a Shadowhuntersből!

$
0
0
A napokban már láttam egy posztot, amiből kiderült, hogy a Shadowhunters sorozat Alec Lightwoodja, Matthew Daddario Ukrajnában van, de nagyon úgy tűnik, több európai várost is felfedeznek a barátnőjével. Hogy miért?

Nos, megérkeztek Budapestre!

Az alábbi képet Matthew barátnője, Esther osztotta meg Instagramon, bejelölve, hogy Budapesten járnak, a kommentben pedig arról ír, hogy épp azon gondolkoznak, hogy egyenek gulyást:



Néhány szerencsés rajongó találkozott is vele, nézzétek csak:





A FreeForm újabb adaptációs sorozatot kaszált el - és a színészeknek sem szólt

$
0
0
Nagyon úgy tűnik, hogy megismétlődik a Shadowhunters esete a FreeFormnál: a The Hollywood Reporter információi szerint a csatorna egy újabb adaptációs sorozatot kaszál el, amiről én is többet írtam.




A Famous in Love két évadot élt meg a csatornán, főszerepben Bella Thorne-nal. A sorozat egy kevésbé ismert regényből készült, így kisebb rajongótáborral indult, mint a Shadowhunters, témáját tekintve viszont elég populárisnak ígérkezett a fiatalok körében - és persze ott volt Bella Thorne.

A The Hollywood Reporter szerint egy harmadik évad is tervben volt, de a streaming partner, a Hulu már nem tudta tovább támogatni az egyébként drága sorozatot. (Ismerős a sztori, Árnyvadászok?)

Csakúgy, mint a Shadowhunters esetében, a színészek a médiából értesültek a kasza híréről, legalábbis Bella Thorne tweetjéből erre lehet következtetni. Ahogy írja: "Ha így tudom meg, hogy kaszálták a sorozatunkat... Nagyon mérges leszek. Ez nagyon fáj, FreeForm. Legalább egy hívásnak örültem volna, esetleg."




A hírre reagált a sorozat írója, I. Marlene King is, aki még mindig szurkol, hogy folytathassák a munkát:





Bár figyelembe véve, hogy a Shadowhunters rajongók népes táborának az aktív kampánnyal sem sikerült kicsikarni a FreeForm és a Netflix figyelmét... sok remény valószínűleg nem maradt. 

Két borítószavazás is fut - egy a Könyvmolyképzőnél, egy a Maximnál

$
0
0
Nagyon úgy tűnik, ez a borítószavazások ideje - és mivel én nagyon szeretem, hogy a kiadók kikérik az olvasók véleményét és mindig izgalmas látni az eredményeket, én ennek nagyon örülök.

Most két kiadónál is fut borítószavazás.




Az ezekkel már szinte elhíresült Könyvmolyképző ezúttal egy middle grade könyv borítója kapcsán kérdezte meg az olvasók véleményét a Vörös Pöttyös FB oldalon.

A kérdéses regény Brandon Mull Öt királyság sorozatának első része:

Új sorozat Percy Jackson rajongóknak a Titokfölde írójától
Cole Randolph nem akart mást, csak egy kicsit szórakozni a barátaival Halloween alkalmából (na meg talán kicsit közelebbről megismerni Jenna Huntot). De mikor egy ijesztő kísértetjárta házról kiderül, hogy valójában átjáró egy még hátborzongatóbb világba, Cole hirtelen egy sokkal komolyabb kalandba csöppen.
Cole végignézi, amint a barátait egy rejtélyes, föld alatti helyre ragadják el a szellemjárta házból, és úgy dönt, utánuk ered – így köt ki a Peremvidéken.
A Peremvidék egy köztes világ. Öt királyságból áll, melyek az ébrenlét és az álom határán, a valóság és a képzelet, az élet és a halál között találhatók. Vannak, akik beleszületnek, de vannak, akik a mi világunkból vagy más világokból kerülnek oda.
Márpedig ha egyszer a Peremvidékre jutottál, nagyon nehéz onnan eljönni.
A mágikus Peremvidék felfedezése közben Cole-ra és egy különleges lányra, Mirára hárul a feladat, hogy megmentsék Cole barátait, helyreállítsák a világ rendjét, és lehetőleg hazataláljanak… mielőtt azt is elfelejtenék az otthonában, hogy Cole valaha létezett.
A borítókra szavazni a fenti linken tudtok.




Ennél talán egy fokkal izgalmasabb most a Dream válogatás oldalon futó szavazás, hiszen ott egy YA könyv borítója az, ami kérdés - és ha szabad ennyit mondanom, azért is izgalmas, mert szerintem mindkét borító gyönyörű. Azt hiszem, mindkét borítót meg is osztottam korábban Facebookon a Napi gyönyörű borító rovatban.



Sempera királyságában idővel fizetnek, amelyet kivonnak a vérből, vashoz kötnek és meg is esznek azok, akik tovább akarnak élni. A gazdag arisztokraták, például a dúsgazdag Gerling-család, halálra adóztatják a szegényeket, hogy évszázadokkal megtoldhassák a saját életüket.
Senki sem gyűlöli jobban a Gerlingeket, mint Jules Ember, aki tíz éve az apjával együtt a szolgálatukban állt, amíg egy végzetes baleset arra nem kényszerítette őket, hogy éjnek évadján meneküljenek el a fényes kastélyból. Amikor Jules rájön, hogy az apja haldoklik, tudja, hogy vissza kell térnie Everlessbe, időt kell szereznie az apjának, mielőtt örökre elveszítené.
Ám a visszatérés Everlessbe több veszéllyel – és kísértéssel jár – mint Jules várta. Hamarosan beletéved a sötét titkok mocsarába, és nem tud választani két testvér között, akikről azt hitte, hogy sohasem fogja viszontlátni őket. Döntéseivel megváltoztathatja a sorsot – sőt, magának az időnek a sorsát.
Victoria Aveyard, Kendare Blake és Stephanie Garber rajongói habzsolni fogják ezt a lélegzetelállítóan kalandos, tüzesen romantikus és hátborzogatóan titokzatos regényt.
„Sara Holland szenvedélyes mesemondó. Az Everless új és félelmetes dimenziót ad a véges idő témájának.” Stephanie Garber, a New York Times bestsellerszerzője, a Caraval írója
Szeretnénk a segítségeteket kérni, hogy eldönthessük, melyik borítóval jelentessük meg a könyvet.

Timothée Chalamet újabb adaptációban - itt az első előzetes!

$
0
0
Steve Carell és Timothée Chalamet a főszereplői a Beautiful Boy című filmnek, ami David és Nic Sheff memoárján alapul.





A film egy drogfüggő apa és fia kapcsolatát állítja a középpontba, és október 12-én debütál. És már most Oscar-esélyekről írnak a nagyobb filmes oldalak.

Íme a friss előzetes:


Megérkezett a legújabb Árnyvadász borító

$
0
0
Korábban már kaptunk egy részletet az A Deeper Love című Ghosts of the Shadow Market novellából, de most végre itt a teljes borító is!




Azt kell mondanom, szerintem eddig ez a legszebb borító ebben a novellasorozatban, igaz, a hátterét jobban szeretem, mint az előterét. A borító egyébként Davood Diba munkája.

Ez a novella augusztus 14-én jelenik meg, és a kép alapján jól sejtitek: Jem és Tessa tematikájú lesz.

A fülszöveg:

Csupán három év telt el azóta, hogy Tessa Gray elveszítette szeretett férjét, Will Herondale-t, és most okot keres arra, hogy éljen, és próbál utat találni boszorkánymesterként egy barátja, Catarina Loss segítségével. A második világháború pusztítást hoz a világukra, Tessa és Catarina pedig ápolónőnek állnak, akik mindenféle üzletet kötnek az Árnypiacon, hogy bűbájokkal segítsenek a szenvedő mondénokon. De vajon el bírja viselni Zakariás testvér, hogy végignézze, amint a nő, akit szeret, kockára teszi az életét, vagy megfontolja, hogy megszegje szent esküjét, hogy megmentse őt a magánytól?

Megúszhatjuk Trónok harca spoilerek nélkül! - Új funkciót tesztel a Facebook

$
0
0
A magam részéről a Facebook újításai időnként az őrületbe kergetnek. 

De tény, ami tény - a spoilerek problémát jelentenek, például a Trónok harca megnézése kész gyorsasági verseny. Ha aznap reggel nem tudom megnézni, akkor onnantól egész nap tartózkodnom kell a Facebooktól, mert garantáltan spoilerbe szaladok.




Ezért is örülök nagyon a hírnek, ami most napvilágot látott. 

Eszerint a Facebook új funkciót tesztel, ami blokkolná a bizonyos kulcsszavakat tartalmazó posztokat az ember falán, azaz ily módon igyekeznének csökkenteni a spoileres tartalmak számát.

A funkciót az ember maga állíthatja be, ennek köszönhetően pedig nem csak a spoilereket kerülheti el az ember, hanem az őt idegesítő tartalmakat is. Például beírhatnám, hogy Kardashian, és nem kéne nézegetnem az erre vonatkozó tartalmakat.

De akár ennél általánosabb dolgok is tilthatóvá válnak: például lehetne szűrni az esküvő és baba szavakra, így elkerülhető lenne az is, hogy az ember fala tele legyen az eljegyzési, esküvői és babaváró hírekkel. 

Mit szólnátok egy ilyen újításhoz?

A Netflix továbbviszi a Shadowhunterst?

$
0
0
Egy olyan helyzetben, mint amilyenben jelenleg a Shadowhunters rajongói vannak - nevezetesen a kasza után, de még a sorozat folytatásáért kampányolva -, gyakoriak az összeesküvés-elméletek és persze az, hogy a legkisebb fűszálba is belekapaszkodnak. 




Lehetséges, hogy most is erről van szó, de talán azért halvány reményre is okot adhat, ami most történt. 

A Shadowhunters castingjáért felelős Richard Clay Harris megosztotta, hogy mostantól a Netflixnél dolgozik:



Emellett az Insta sztorijában megosztott egy ünneplős képet Season 4, azaz 4. évad felirattal. Persze ez vonatkozhatna más sorozatra is, csakhogy a Jane the Virgin már túl van a 4. évadon, így arra már nem kell castingolnia, a Bűbájos boszorkák reboot pedig még el se indult, ott még nagyon messze van a 4. évad. Más projekten egyelőre nem dolgozik, vagy legalábbis nem tudunk róla - így kizárásos alapon csak a Shadowhunters marad.


Ti mit gondoltok?

Érkezhet a Gyönyörű sorscsapás film!

$
0
0
A rajongók rengeteget kérdezgették Jamie McGuire írónőt arról, hogy a PassionFlix nem szeretne-e filmet készíteni a Gyönyörű sorscsapásból.



Aki esetleg lemaradt volna: a PassionFlix rengeteg romantikus, NA és erotikus könyv filmes jogaira lecsapott, és sorban készítik is belőlük az adaptációkat.

A rengeteg kérdés után az írónő végül megszólalt, de túl sokat azért nem árulhatott el:



A Gyönyörű sorscsapás filmes/tévés jogai elkelte a következő 16 hónapra - írta Twitteren a szerző.

Szóval túl sokat nem tudunk, de azért egyelőre biztató a helyzet, ráadásul a határidő azt mutatja, hogy hamarosan talán kaphatunk is hírt!

Befutott a Tönkretett tinikor magyar borítója!

$
0
0
Facebookon már megosztottam, hogy előrendelhető a Tönkretett vakáció folytatása, a Tönkretett tinikor, de akkor magyar borító még nem volt.

Most megérkezett az is!

Ahogy várható volt, folytatja a kiadó az első rész sémáját, így ez is a kinti borítóval érkezik - és igen, ahogy többen írtátok is, az a Pepe és Sztella láthatóak a borítón, akik a Luxen könyvekén is, köszönhetően az olcsó stock fotóknak.





Fülszöveg:

Mostanában MINDEN rosszul alakul a tizenhét éves Amy Nelson-Barak életében.
Anyukája férjhez megy, kiköltözik a városból, ráadásul hamarosan még kisbabát is vár az új családjában. Amy az apukájához költözik Chicagóba, és regisztrálja őt egy internetes társkeresőre.
Mi van még? Amy kutyája, Vakarcs teherbe ejti a mogorva szomszéd díjnyertes uszkárját, így a lánynak részmunkaidős állást kell vállalnia, hogy – az említett randioldal regisztrációs költsége mellett – kifizesse az állatorvosi számla felét. Ráadásul itt ez a tök idegesítő srác, Nathan, aki nemrég költözött a szomszédba. Szerencsére Amynek van egy helyes pasija, Avi. Csakhogy ő inkább antipasi, mert az izraeli hadseregben szolgál még három évig.
Mihez kezdjen az ember lánya, amikor minden és mindenki felesküdött rá, hogy tönkretegye az életét?

Film helyett minisorozat lesz a Könyvmolyképző könyvből!

$
0
0
Izgalmas híreket osztott meg a PassionFlix ma.



Arról már korábban hírt adtam, hogy K. Bromberg Szükség trilógiájából film készül, de most izgalmas hírt osztott meg a csatorna: film helyett végül 6 részes minisorozat lesz az alkotás.

Majdnem három órányi felvételük van, és úgy döntöttek, ezt a sok vágás helyett inkább elosztják: az első három rész augusztus közepén debütál, a másik három pedig augusztus végén. Így várhatóan olyan rövidke epizódokra számíthatunk, amilyeneket például a Confess is kapott. 

Tosca Musk, a Driven rendezője így nyilatkozott a döntésről: "Amikor a Szükséget vágtuk, és megnéztük az első verziót, egyszerűen nem tudtunk több jelenetet kivágni. Úgyhogy úgy döntöttünk, ehelyett inkább visszateszünk. Olivia és Casey olyan magukkal ragadóak voltak mint Rylee és Colton! Hihetetlenül jó érzés nézni őket, alig várjuk, hogy ti is lássátok a történetüket." 

Egy amerikai tévésorozatos oldal már közzé is tette a Shadowhunters megmentésének hírét?

$
0
0
Ma délután már írtam egy kis összeesküvés-elméletes, Shadowhunters folytatásra reményt adó dologról, ám most itt egy újabb.



A Shadowhunters Hungary csoport tagja hívta fel rá a figyelmemet, hogy más hírek is terjednek:

"A TVTime tweetelte, hogy SH megmentve, majd gyorsan törölte is a tweetet... meg a honlapukról is lekerült 3x21-22"


Gyorsan utánajártam ennek, és ilyeneket találtam:





Ezek a tweetek valóban arról tudósítanak, hogy a TvTime közzétette a hírt a folytatásról, aztán törölte azt - ezzel együtt viszont a két órás különkiadás lekerült a honlapjukról.

Igaz, az egyik helyen TvTime, a másikon TvLine a hír, én pedig nem találtam a korábbi tweetek nyomát screenshotokon, szóval fene se tudja. De ha tényleg így van... 

Új előzetest kapott az Odaátot ihlető sztori adaptációja!

$
0
0
Mintha ráéreztem volna, pont a héten osztottam meg a The House with a Clock in Its Walls első előzetesét - de közben már itt a következő is!

John Bellairs azonos című könyve nálunk még nem jelent meg, így elég ismeretlen.

De valószínűleg ez nem sokáig marad így, hiszen film készült belőle, méghozzá Cate Blanchett and Jack Black főszereplésével!




A sztori egy rejtélyes házba invitálja a nézőket, ahol furcsa tikk-takk hang borzolja a kedélyeket, a lakók pedig maguk sem kevésbé furcsák.

A film forgatókönyvét az az Eric Kripke írta, aki az Odaát sorozat felelőse. Ahogy tweetjében írta: "Amikor tíz éves voltam, beleszerettem ebbe a könyvbe. Életem egyetlen rajongói levele, amit írtam, a szerzőjének szólt. Ez az egyik fő inspirációm az Odaáthoz. És most filmet készíthettünk belőle. Az álmok valóra válnak. Ha szereted az Odaátot, nézd meg, hol kezdődött."





Az új előzetes már kicsit többet mutat, mint az első. Íme:


James McAvoy megosztotta az első forgatási fotókat az AZ folytatásából!

$
0
0
James McAvoy nem aprózza el az izgalmas AZ tartalmak megosztását: ezúttal egy sor forgatási fotót osztott meg, kicsit rendhagyó módon, polariod képeket fotózva.




A gyűjteményben a legtöbb felnőtt szereplőt láthatjuk, ott van Jessica Chastain is, akivel McAvoy korábban már dolgozott együtt és akkor is születtek vicces közös képeik, és a Shadowhunters színésze, Isaiah Mustafa is. 

Íme:


James Mcavoy (@jamesmcavoyrealdeal) által megosztott bejegyzés,

A 10 legnépszerűbb idézet A kis hercegből

$
0
0
Antoine de Saint-Exupéry június 29-i születésnapja alkalmából kíváncsi lettem, vajon a rengeteg ikonikus A kis herceg idézet közül melyek a legnépszerűbbek a Moly felhasználói szerint. 




Túl nagy meglepetésem az első néhányban nem volt, viszont bekerült a TOP10-es mezőnybe olyan is, amire első körben nem számítottam. 

Szóval következzen a 10 legtöbbet kedvelt idézet A kis hercegből!


Jól csak a szívével lát az ember. Ami igazán lényeges, az a szemnek láthatatlan.


Te egyszer s mindenkorra felelős lettél azért, amit megszelídítettél.


– Jobb lett volna, ha ugyanabban az időben jössz – mondta a róka. – Ha például délután négykor érkezel majd, én már háromkor elkezdek örülni. Minél előrébb halad az idő, annál boldogabb leszek. Négykor már tele leszek izgalommal és aggodalommal; fölfedezem, milyen drága kincs a boldogság. De ha csak úgy, akármikor jössz, sosem fogom tudni, hány órára öltöztessem díszbe a szívemet…


– Itt a sivatagban olyan egyedül van az ember.
– Nincs kevésbé egyedül az emberek közt sem – mondta a kígyó.


– Légy szíves, rajzolj nekem egy bárányt!


Olyan titokzatos világ a könnyek országa.


– Hát te mit csinálsz itt?
– Iszom.
– Miért iszol?
– Hogy felejtsek.
– Mit?
– Azt, hogy szégyellem magam.
– Miért szégyelled magad?
– Mert iszom.


Nézeteltérésem támadt egy virággal.


– (…) Ha azt akarod, hogy barátod legyen, szelídíts meg engem.
– Jó, jó, de hogyan? – kérdezte a kis herceg.
– Sok-sok türelem kell hozzá – felelte a róka. – Először leülsz szép, tisztes távolba tőlem, úgy, ott a fűben. Én majd a szemem sarkából nézlek, te pedig nem szólsz semmit. A beszéd csak félreértések forrása. De minden áldott nap egy kicsit közelebb ülhetsz…


Aki hagyja, hogy megszelídítsék, az a sírás kockázatát is vállalja vele.

Viewing all 9152 articles
Browse latest View live